Fontos! A javasolt matricák csak az oldal által javasolt útvonal követése esetén lesznek elegendők.
Tervezd meg az utazásokat
Honnan-hova mezők kitöltése: add meg az induló és cél település nevét Utca megadása: amennyiben szükséges az utca megadása, akkor: teljes utcanév, vessző, település, pl. Bajcsy Zsilinszky utca, Budapest
Útvonal hozzáadása: honnan és hova mezők megadása után az „Útvonal hozzáadása” gomb lenyomására megjelenik a térképen az útvonal. Az érintett megyék halványkékre változnak és a költségszámítások is megjelennek.
Ha több útvonalat adsz meg, akkor az hozzáadódik a korábban megjelenített útvonalhoz, így több útvonal is látható lesz egyszerre a térképen és a megye listában is megjelennek.
Az összes útvonal törléséhez kattints az „Útvonalak törlése” gombra. Amennyiben csak az egyik útvonalat szeretnéd törölni, kattints a listában a megfelelő útvonal melletti „X”-re. A térképen is törölheted az útvonalat, csak kattints az adott útvonalra, majd a felugró ablakban az „útvonal törlésére”.
Szükséges megyei autópálya matricák listája
Az útvonalak tervezését követően az oldal összeállítja az igénybevett fizetős szakaszok alapján a szükséges megyei matricák listáját és az megjelenik a térkép mellett jobb oldalon az „Utazással érintett megyék” alatt listában.
Ha egy megye több útvonalhoz is megjelenik, a rendszer azt figyelembe veszi, természetesen nem jeleníti meg többször a listában.
Ha rámutatsz az egyik megye nevére a listában, akkor az piros kiemelést kap a térképen.
A program kiszámolja a D1 kategória alapján a szükséges megyei matricák díját.
Megfontolások a autópálya matrica kiválasztásban
A 2015. év elejétől érvényes, új autópálya használatra vonatkozó rendelkezések számos változást jelentenek, amely eltér az eddig megszokott díjfizetésektől. Egyrészt megváltoztak a fizetős útszakaszok, másrészt új matricatípusokat vezettek be. Mindezek sok bizonytalansághoz, félreértéshez vezettek.
Az új típusok közül a megyei autópálya matricák engedményt jelentenek az autósoknak; sok esetben költségcsökkentést eredményezhetnek. Használatuk nem kötelező.
Minden autósnak érdemes egyénileg – saját úthasználati szokásai alapján – meggondolni, milyen matricát vásároljon. Ehhez adunk szempontokat: utazási szokás --> ajánlott matrica összeállítása formában. (Fontos: a megyei matricák éves érvényességű matricák)
1. Gyakran utazik azonos útvonalon --> megyei matrica az útvonallal érintett megyékre
2. Bizonyos időszakokban utazik többet, nagyobb távolságra --> 10-napos és havi matricák
3. Gyakran utazik egy területen, de a nyári, téli szezonban nagyobb távolságra megy --> megyei matrica és időalapú matricák együtt
4. Sokat utazik az év során, kisebb területen is és hosszabb távolságra is --> éves matrica
A tényleges döntést legtöbben a minimális költség alapján hozzák. Ez logikus, mégis érdemes megfontolni legalább két tényezőt:
Egyrészt az év elején nehéz megbecsülni, milyen fizetős utakon fogunk autózni az év során, mostani elképzelésünk sokat változhat és olyankor nem várt költséget jelent a matrica.
Másrészt érdemes arra a kényelemre is gondolni, amit pl. egy éves matrica jelent. Ugyanis ennél egész évben nem kell többet matricára gondolni, mikor, milyet vegyünk, milyen kerülő útvonalon tudunk spórolni, meddig tart egy-egy matrica érvényessége. Ez a fajta kényelem sokat megérhet.